ZAKARIÁS KÖNYVE

ZAKARIÁS PRÓFÉTA


Zakariás akkortájt élt, mikor Aggeus próféta.

Ő hozzá is szólt az Isten. Haragszik az atyáikra.

Nem figyelnek szavaira, és gonosz utakon járnak.

Zakariás előtt Isten angyal képében jelent meg.

Mondta, hogy Jeruzsálemet szereti az Úr. Ott legyen

a temploma, és ekkor egy mérőzsinórt mutatott fel.

A város óriási lesz, a nép között él majd Isten.

Az angyal még megmutatta Jósuát, a papi embert.

Levette szennyes ruháját, ünnepibe öltöztette.

Fejére süveget tett fel, ő lesz a templom őrzője.

És az Isten megígérte, hogy feltámad egy Csemete.

Egyszer álmából keltette Zakariást az angyala.

Arany gyertyatartót látott, s mellette egyéb tárgyakat.

Zorobábel az arany tárgy. Ő lesz, aki leteszi majd

Isten házának alapját, mások meg mellette állnak.

Az Úr szólt Zakariásnak, hogy felgerjedt Sion ellen.

Ám látja, megtértek hozzá, megszabadítja a népet.

Kiszabadítja foglyait. Visszahozza Egyiptomból,

Asszír földről, és erősek, hatalmasak lesznek újból.

Bosszút áll a támadókon, és a hamis prófétákon.

Eltöröli mindazokat, akik nem tisztelik Siont,

nem tartják ünnepeiket. Viszont akik megmaradnak,

azok boldogan élhetnek. Az Isten győzelmet arat.