PÁL APOSTOL JERUZSÁLEMBEN


Pál és a tanítványai ezután hajóra szálltak.

Cézáreába eljutva Filep házában maradtak.

Találkoztak Agabussal. A próféta megjósolta,

Pál fogságba fog esni majd.

Jeruzsálembe érkezve Mnásonnál mind megszállhattak.

Másnap Jakab apostolnál a vénekkel találkoztak.

Pál mondta, a pogányoknál számos híve van Jézusnak.

Ám a vének szóvá tették, hogy Pál Mózes ellen beszél.

Győzze meg az embereket, ő is a törvény szerint él.

A templomba bemehettek, de a zsidók fellázadtak.

Kivonszolták a helységből, az életére támadtak.

Jött a város ezredese, ki Pált a várba vitette.

A lépcsőkhöz megérkezve kérte, szólhasson a néphez.

Ekkor zsidó nyelven beszélt, elmondta a megtérését.

Mikor a pogány szóhoz ért, kiabálni kezdett a nép.

Az ezredes parancsára korbáccsal fenyegették meg.

Pál megmondta, nem bánthatják, mert ő görögnek született.

Lisiás ezredes ekkor a tanács elé vitette,

ahol Ananiás főpap Pált a száján megüttette.

Pál ezért őt szidalmazta.

Az ezredes megmentette, és elvitette a várba.

Ott szólt hozzá az Úr Isten, hogy induljon el Rómába.

A zsidók összeesküdtek, Pál élete veszélybe lett.

Megtudta ezt az ezredes, s Félix helytartóhoz küldte.

Ott Heródes Agrippának palotájába zárták be.

A vének panaszaikkal, Tertulus nevű vádlóval

elmentek a helytartóhoz. Pál elmondta, az a bűne,

hogy hisz a Jézus Krisztusban, feltámadását hirdette.

A helytartó felesége, Drusilla is meghallgatta.

Félix furcsálta, megijedt, Pált tovább fogságban hagyta.

Félix után a helytartó Festus lett. Ő a császárnak,

a második Agrippának elmondta, hogy nagy vita van

a zsidók és Pál között egy Jézusról, aki feltámadt.

Agrippa megemlítette, Pált szívesen meghallgatja.

Agrippa és felesége Bernicé, bevonultak a

kihallgatási terembe. Pált behozták, ki elmondta

a királynak, miként tért meg, s hogy üldözik Jézus miatt.


Festus bolondnak nevezte, de Agrippa és Bernicé

felállt. Azt kezdeményezték, hogy Pált szabadon engedjék.