BÍRÁK KÖNYVE

OTHINÉL AZ ELSŐ BÍRÓ



Amikor Józsué meghalt, megjelent az Úr angyala.

Mondta, hogy a pogányokat, kiket Józsué meghagyott,

városukból nem űzi ki. Azért, hogy ők megkísértsék

azt a nemzedéket, akik nem harcoltak Kanaánért.


Tövis lesz az oldalukban, isteneik tőr testükben.

Kérte, szeressék az Urat, tartsák be a törvényeket.

Ne kössenek sógorságot a helyben ott maradt néppel.

Közben Izráel fiai elmentek örökségükbe.


A nép az Urat szolgálta a vének segítségével.

Ha a várost elfoglalták, az ott élők nem mentek el.

Adófizetővé váltak, sőt, házasodtak egyesek.


Az új nemzedék elhagyta az Urat, és a pogányok

isteneinek szolgáltak. Felgerjedt az Úr haragja.

Ezért Mezopotámia királya kezébe adta

Izráel népét rabságra, hogy 8 évig szolgáljanak.


Amikor az Urat hívták, szabadítót adott Isten.

Othniélt választotta ki, aki az első bíró lett.

Júdai Káleb öccsének, Kénáznak volt ő a fia.

Aksza volt a felesége, aki Kálebnek a lánya.


Neki sikerült legyőzni Mezopotámia urát.

Nyugalom volt 40 évig, ameddig Othniél bírált.