40. SZÚRA


40. SZÚRA

A MEGBOCSÁTÓ

A Koránt Isten küldte le, ki a Bűn Megbocsájtója.

Igéit a hitetlenek vitatják, ők bolyonganak.

Noé népe is tagadta a leküldött Igazságot.

Hamissággal vádolták meg, aki az egyistenről szólt.

Isten ővelük leszámolt.

A trónt hordozók is hívők, bocsánatért esedeznek.

Isten a hitetleneket megveti, és nem bocsájt meg.

A nagy Találkozás Napján nem lesz igazságtalanság.

A legszigorúbb büntetést a más istent hívők kapják.

Korábban József is hozott világos bizonyítékot.

Kételkedett benne a nép, megkönnyebbült halálakor.

Mózes a fáraóhoz ment. Emberei meg akarták

ölni. De egy hívő ember ekkor Mózes pártjára állt.

A fáraó mennybe vivő út építésére kérte

Hámán nevű főemberét, viszont az, nem ért el sikert.

A hívő mondta, kövessék, és az Istenhez menjenek.

Isten meg is védte őket, a fáraót megbüntette.

Menny és a föld teremtése nagyobb csoda, mint az ember.

Ő tesz gyerekből felnőtté, s vannak, kik megöregednek.

Életet ad, halálba küld. Csak annyit mond, LEGYEN, és lesz.

Mohamed előtt is voltak küldöttek, kik jelet hoztak.

Ám hogyha gőgössé váltak, ők is szemrehányást kaptak.