A SZENT SÁTOR ÉPÍTÉSE



Két új kősziklával kellett felmennie a hegycsúcsra.

Isten megerősítette parancsait, s leíratta.

Mózes 40 napig volt ott, nem evett és nem is ivott.

Mikor lement a táborba, arca fényesen sugárzott.


Áron és a népe előtt az Úr szavát ismételte.

Szent hajlékot építsenek, ajándékokat gyűjtsenek.

Elmondta, miből épüljön, és mi legyen a sátorban.

Az oltár hogyan készüljön, és Áron a fiaival

papként helyettesítsék őt, nekik szent ruhát varrjanak.


Építőnek a júdai Bésaléelt nevezte meg.

Segítője Akhiszamák fia Aholiáb legyen.

Bölcsességet adott nekik sátra elkészítéséhez.

A néptől pedig azt kérte, hogy ékszerüket vegyék le.


Hozták az ajándékokat, amiből még meg is maradt.

Elkészítették a sátrat, ahogy Isten parancsolta.

Megcsinálták a szép ládát, égő áldozati oltárt,

az asztalt az edényekkel, a pitvart a szőnyegekkel.

Áronnak és fiainak ruhái is elkészültek.


Mózes megnézte a munkát, és ráadta az áldását.

Tolmácsolta Isten szavát: Első hónap első napján

a kész sátrat állítsák fel, vigyék be a bizonyosság

ládáját, az edényeket, és az áldozati oltárt.


Áront, majd a fiait is öltöztessék szent ruhákba,

aztán szentelje fel őket, és papként munkálkodjanak.

Következő esztendőben felállították a sátrat.

Mózes egytől egyig úgy tett, ahogy az Úr parancsolta.


Felhő borított be mindent, Istent érezték lelkükben.

Mikor a felhő felröppent, elindult Izráel népe.

Az Úr előttük ment mindig, napközben felhőoszlopban

mutatta az utat nekik, éjjel pedig tűzoszlopban.


Egész útjukon követték, míg Kanaánt el nem érték.