JOÁS KIRÁLY



Mikor Akházia meghalt, anyja uralkodott Júdán.

Athália volt a neve, és 6 évig ő volt király.

Megpróbálta kiirtani fia mindegyik utódját.

De Akháziának húga, Jóseba az egyik fiát,

Joást titokban ellopta, elvitte az Úr házába.

Jójada pap tanította.


Mikor Joás 7 éves lett, Jójada az Úr házába

hívta a fővezéreket. Joást királynak akarta,

és szövetséget kötöttek.

Megkapták Dávid királynak kopjáit, ezüst pajzsait.

Majd Joást megkoronázták, és királlyá nevezték ki.


Athália hírét vette, és bement az Úr házába.

Összeesküvésről beszélt, a ruháját megszaggatta.

Jójada kivezettette, megölette a házában.


Míg Jójada tanította Joást, az Úrnak kedves volt.

Pedig a népnek meghagyta, hogy más istent is imádjon.


Mivel azt Úr háza romlott, Jóás parancsot adott ki,

vegyék magukhoz a papok a hívők adományait,

abból javítsák a templom egyre nővő romlásait.

Ám 23 év alatt nem építettek meg semmit.


Jóás Jójadát kérte meg, hogy egy ládát készíttessen.

Csináltasson rá egy nyílást, abba tegyék az emberek

azt a pénzt, amit Istennek hoznak az építkezéshez.


Amikor sok pénz gyűlt össze, a király megszámoltatta.

A dolgozó embereknek a megmért pénzt kiosztotta.

Semmi másra nem költhettek, csak a ház javítására.

De a bűnért járó pénzek a papoknál maradhattak.


Ebben az időben történt, hogy Hazáel, a Szír király

Jeruzsálemig jutott el. Ezt nem engedhette Joás.

Júda megszentelt kincseit odaadta Hazáelnek.

Megmenekült Jeruzsálem, a város alól elmentek.


Joás ellen a szolgálók fellázadtak, és megölték.

Jozakhár és Jozadáb volt a két szolga, kik ezt tették.

Joást Dávid otthonában, tisztességgel temették el.

Amásia, saját fia uralkodott őhelyette.