AZ ÚR TÍZ CSAPÁSA
Isten Jehovaként beszélt. Szavait Mózes érti meg,
ő közvetíti parancsát, Áron a szószólója lesz.
A fáraónak mondja meg, hogy Izráelnek fiait
a földjéről bocsájtsa el. Ám szívét megkeményíti,
különböző rémségekkel, csodákkal fogja büntetni.
Első alkalommal Mózes vesszőjét Áron vetette
a fáraó elé, amely a csoda folytán kígyó lett.
Az egyiptomi varázslók vesszőjéből is kígyó lett,
de azokat a kígyókat Áron vesszője megette.
A király szíve kemény volt, az Úr szavára nem figyelt.
Másnap Isten Mózeshez szólt, hogy Áron a vesszőjükkel
sújtson a folyó vízére. A vizek vérré változtak,
a halak megbüdösödtek. Az emberek nem ihattak.
A fáraó erre sem szólt. A vessző segítségével
békák jöttek a folyókból, és ellepték a földeket.
A király ígéretet tett, ha a békák kipusztulnak,
elbocsájtja a népüket, hogy áldozzanak az Úrnak.
Habár Isten ezt megtette, a fáraó nem engedett.
Az Úr Mózestől azt kérte, Áron most a vesszőjükkel
sújtson Egyiptom földjére, hogy a porból tetű legyen.
A bölcsek is elismerték, effélét csak Isten tehet.
Másnap az Úr szólt Mózeshez, hogy ártalmas bogarakat
fog küldeni a földekre. Gósen földjén, ahol laknak,
káros bogarak nem lesznek. Ez, létének bizonysága.
Erre a nép kimehetett imádkozni a pusztába.
A bogarak el is tűntek, de a király makacs maradt.
Isten Mózesnak azt mondta, döghalált küld a barmokra,
de Izráel fiainak állatai megmaradnak.
Így lett, ám a fáraónak szíve mégis kemény maradt.
Mózes Isten parancsára kemencehamut szórt széjjel,
amitől ember és állat bőrén hólyagos fekély lett.
A bölcsek is fekélyt kaptak, de a király nem engedett.
Isten azt mondta Mózesnek, hogy szóljon a fáraónak,
ha népét nem engedi el, csapásaira számíthat.
Akár döghalált is küldhet, s minden élőlény meghalhat.
Most jégesőt küld a földre. Ki hallgat az Úr szavára,
barmával a házába megy, és akkor életben marad.
Mózes feltartott vesszője a termést jéggel verte el.
Gósen földjét elkerülte, ahogy Isten megígérte.
Fáraó hívatta Mózest, bevallotta, hogy vétkezett.
Kérte, hogy imádkozzanak, s akkor elengedi népét.
Mikor elállt a nagy vihar, megkeményítette szívét.
Ekkor azt üzente Isten, sáskát enged a földekre,
hogy mindent elemésszenek, a házakba bemenjenek.
A szolgák is könyörögtek, a király valamit tegyen.
Mózes, Áron visszajöttek. A fáraó megkérdezte:
Kik azok, kik elmennének? Ők, és a családjuk ezek,
viszik a gyermekeiket, barmaik is velük mennek.
Fáraó a férfiakat csak magukban engedte el.
Ezért reggel a sáskákat Isten felhozta a széllel.
Beborították a földet, és megettek minden zöldet.
A fáraó megint kérte, hogy imádkozzanak érte.
Szél a sáskákat felvette, és a tengerbe vetette.
Bár Isten ezt is megtette, a fáraó nem engedett.
Ekkor Isten parancsára Mózes felnyújtotta kezét,
és sötétség borította egész Egyiptom vidékét.
Három napig sötétség volt. A fáraó hívta Mózest,
hogy elengedi őket most, barmaik nélkül mehetnek.
Nélkülük nem indult Mózes, de a király nem engedett.
Ám a népe előtt Isten megbecsülté tette őket.
Nekik adták kincseiket és arany edényeiket.
Mózes az Úr szavát mondta: Éjfél körül Egyiptomban
minden ember, minden állat legelső szülöttje meghal,
de Izráel fiainak, barmainak nem lesz baja.
Készüljenek fel az útra, mert menekülniük kell majd.
Elmondta, hogy kell megölni a bárányt, húsát megenni,
vérét az ajtóra kenni. Az így megjelölt házakban
élőket a halálosztó nem fogja elpusztítani.
Mikor meghalt a fáraó első szülött gyermeke is,
hívatta Mózest és Áront. Mondta, hogy menjenek gyorsan,
és hagyják el Egyiptomot, magukkal vihetnek bármit.
Négyszáz harminc év szolgaság után hatszázezer ember
családjával, barmaival, szomszédjuk értékeivel,
hallgatott Isten szavára, és kivonult Egyiptomból.
Az Úr páskhájának hívja Izráel népe e napot,
mert a kenyerük tésztája az úton kovásztalan volt.