62. SZÚRA


62. SZÚRA

A PÉNTEKI KÖZÖSSÉGI IMA

Istent dicsőíti minden. Ő a Bölcs, a Mindenható.

A Küldött, akit leküldött, saját maguk közül való,

hogy megtanítsa a Könyvet a korábbi tévelygőknek.

Kegyelmét csak az kapja meg, akit méltónak lát erre.

Akik megkapták a Tórát, úgy cipelték, mint egy szamár.

Isten igéit csak vitték, azokat be nem tartották.

A zsidók mind azt állítják, csak ők Isten barátai,

és vágynak a halálra. Ám, ők nem akarnak meghalni.

Mohamed közölje velük, a halál eléri őket.

Azzal fognak szembesülni, amiután visszatérnek,

mit előző életükben gonoszságként elkövettek.

A hívők minden pénteken, mikor megszólal hívás,

függesszék fel cselekvésük, kezdjék el az imádkozást.

Majd folytassák a dolgukat, s kérjék Isten bocsánatát.

Az emberek Mohamedet beszéd közben is elhagyják.

Mondja nekik, hogy az Isten üzletnél, szórakozásnál

jobb Ellátó és jobb barát.