79.-82. SZÚRA


79. SZÚRA

AZ ELRAGADOTTAK


Az elragadottól kezdve a nyugodtakig mindenki

azon a napon megretten, amikor a Megrengető

mindent meg fog rengettetni.

Némelyek majd megkérdezik, hogy feltámadásukkor ők

milyen állapotban lesznek?

Mohamed Mózesről beszélt, akinek az Isten mondta,

a fáraóhoz menjen el. Az, kérését megtagadta.

Lesújtott rá Isten akkor, majd később a túlvilágon.

Az embereket nehezebb megteremteni a mennynél?

Ő alkotta az égboltot, az éjszakát, a nap fényét,

a földet, a jószágokat, s elhozta a Veszedelmet.

Ki nem becsüli az Urat, a pokol tüzében ég el.

Ki elé áhítattal áll, azé a Paradicsom lesz.

Utolsó órát kérdezték. Mohamed erre azt mondta,

idejét csak az Úr tudja. Ezt úgy fogják érezni majd,

mintha az egész életük csak egy napig tartott volna.


80. SZÚRA

ÖSSZERÁNCOLTA HOMLOKÁT


Egyszer Mohamed morcosan fordult el a vak embertől.

Lehet, hogy az megtisztulna, ha beszélne neki erről.

Az ember gyakran hálátlan, mert nem gondol Istenére,

ki egy cseppből teremtette, és akármit tehet vele.

Az ember pedig szánt és vet, beülteti a kertjeit.

Sokféle gyümölcsöt termel, és ellátja jószágait.

Ám amikor felharsan a Fülsiketítő Kiáltás,

elég lesz a maga baja, nem figyeli a családját.

Akkor lesznek boldog arcok. De azok komoran néznek,

akik hitetlenek voltak, és pazarolóan éltek.


81. SZÚRA

A FELGÖNGYÖLÍTÉS


Mikor a Nap elhalványul, és megmozdulnak a hegyek,

megáradnak a tengerek, az állatok összegyűlnek.

A pokol tüze mellett a Paradicsom megjelenik,

akkor a lelkek megtudják, hogy hova fognak kerülni.

Mohamednek elhihetik, belőle nem a sátán szól.

Azokat figyelmezteti, akik az egyenes úton

akarnak járni. Sikerül, ha ezt akarja Isten is.


82. SZÚRA

A MEGHASADÁS


Amikor az ég meghasad, és a sírok kifordulnak,

mindegyik lélek megtudja azt, hogy maga után mit hagy.

Az embernek tudnia kell, hogy az Isten teremtette,

de őt mégis megtagadja.

Pedig írnokok jegyzik fel a jók, s tékozlók tetteit.

Ha jön az Ítélet Napja, akkor fogják megérteni,

hogy holtukban minden Isten parancsa szerint történik.