NOÉ ÉS A BÁRKA



Csak Séth késői utódja, Noé élvezett kegyelmet.

Isten igaznak találta, hozzá beszédet intézett.

Elmondta, hogy özönvizet fog bocsájtani a földre.

Bárkát készíttetett vele, közölte, mekkora legyen.


Állatokat is vihetett, fajonként kettő mehetett.

Noénak a három fia, mindegyikük felesége

költözhetett a bárkába, amelyet rájuk zárt Isten.

Az eső meg egyre esett, negyven nap és negyven éjjel.


A víz mindent elárasztott, kiirtott embert, állatot.

Százötvennap kellett ahhoz, hogy a víz megfogyatkozzon.

Ekkortájt ért el a bárka az Ararát hegy csúcsára.

Itt várt Noé a galambra, mely jött, ággal a szájában.


Meghallgatható: https://youtu.be/wOXQLOfcHkc


Isten ekkor így szólt hozzá, menjetek, szaporodjatok.

Noé áldozati oltárt csinált Istennek hálából.

Aki erre megfogadta, az emberi gonoszságért

a földet már nem átkozza, legyen úgy, ahogyan volt rég.