ABSOLON LÁZADÁSA



Absolon Jeruzsálemben napjait azzal töltötte,

hogy kis csapatával együtt a király háza elé ment.

Ha izráelitát látott, mondta, úgy sem hallgatják meg.

Ha ő lehetne a bíró, ő mindig igazat tenne.


Eltelt 40 év, és mondta a királynak, engedje el

Hebronba, mert megfogadta az Úrnak, hogy szolgája lesz,

ha egyszer haza érkezhet. A király ezt megengedte.

Vitt magával 200 embert.


Hírnökökkel üzente meg, ha hallják a trombitaszót,

az fogja majd jelenteni, Absolon az uralkodó.

A nép egyre gyülekezett, Absolon oldalára állt.

Elhívatta Akhitófelt, Dávid régi tanácsosát.


Kérte Dávid a szolgákat, mindenki meneküljön el.

10 ágyasát otthon hagyta, ők maradtak házőrzőnek.

Ittai, bár most érkezett, szintén Dávidot követte.

600 ember tartott vele, a pusztába sírva mentek.


Sádók pap és Abjátár pap Isten ládáját is hozták.

Ám velük és fiaikkal vissza küldte a frigyládát.


Siba, Jonathán fiának, Méfibósetnek szolgája

élelmet hozott Dávidnak, és az éhező tábornak.

Méfibóset most azt várta, hogy megkapja királyságát.

De Dávid Sibának adta Méfibóset össz vagyonát.


Saul nemzetségéből egy, akit Sémeinek hívtak,

istentelennek nevezte Dávidot, kővel dobálta.

Saul helyett uralkodik, ezért bünteti az Isten.

Bosszút akart Abisai, de Dávid ezt nem engedte.


Sobi, Márkir s Barzillai megsajnálta Dávid népét,

Ágy neművel, élelemmel látták el a hadseregét.


Dávid Khúsait kérte meg, maradjon Jeruzsálemben.

Absolonnal hitesse el, hogy ezután szolgája lesz.

De figyelje Akhitófelt, és szavait közvetítse.


Ám Absolon időközben bevonult Jeruzsálembe.