MÓZES 1. KÖNYVE


                                 A TEREMTÉS


Valamikor réges-régen a jó Isten körül nézett.

Látott egy nagy szürkeséget, ami adott egy ötletet.

Föld nevet adományozta a sötétebb felületnek.

Ő a világosban maradt, és azt mennynek nevezte el.


Majd a sötét területen szét választotta a vizet,

és a kopár szárazföldet. Utóbbit termővé tette.

A sötét terület fölé égitesteket helyezett,

melyek állásától függött, hogy nappal vagy éjszaka lett.


A vizekbe állatokat, égbe madarakat rakott.

Valamennyit megáldotta, hogy mindegyik sokasodjon.

Végül alkotott valakit, aki őrá hasonlított.

Megengedte neki azt is, hogy mindenen uralkodjon.


Isten ezután megpihent, az égből figyelte mindezt.

Esőt küldött a földekre, és a vidék életre kelt.

A lény lett az első ember, és azt Ádámnak nevezte.

Édent kapta lakóhelynek, melyet művelnie kellett. 


Meghallgatható: https://youtu.be/iEGm4oYIoyY