JÁKÓB LÁBÁNNÁL


Jákób napkeletre indult. Mikor egy kútnál megpihent,

megtudta, hogy itt él Lábán, és már Háránba érkezett.

Megjött Lábán kisebb lánya, Rákhel hozta a juhokat.

Jákób segített itatni, a rokon lányt megcsókolta.


Lábán behívta húgának, Rebekának kedvelt fiát.

Megkérdezte, hogyha nála dolgozna, miféle bért vár?

Jákób mondta, hét éven át szolgálna Rákhel kezéért.

Lábán lakodalmat csinált, miután eltelt a hét év.


Jákób csak reggel látta, hogy Leát kapta feleségül,

ki Lábán nagyobb lánya volt. Szolgája, Zilpa vele jött.

Jákób, habár ellenkezett, a vélemény az volt erről,

itt nem szokás a kisebbet átadni a nagyobb előtt.


Jákób még hét évet szolgált, amikor megkapta Rákhelt,

valamint a szolgálóját, akit Bilhának neveztek.

Lea és Rákhel versengett, ki tud szülni több gyereket.


Leának hat fia mellett végül lánya is született.

Szolgálója, Zilpa is szült Jákóbnak még két gyereket.

Magtalannak látszott Rákhel, helyette Bilha szült kétszer.

De az utolsót ő szülte, annak József lett a neve.


Ekkor Jákób arra kérte Lábánt, hogy már bocsájtsa el.

Családjával útra kelne, hazájába visszatérne.


(Meghallgatható: https://youtu.be/sL-xkrwTvDo  )


Lábán erre megkérdezte, mi legyen munkája bére?

Jákób a tarka kecskéket, fekete juhokat kérte.

Őket elkülönítette, értük fiai feleltek.


A többit ő legeltette, de furfangos ötletekkel

a saját nyáját növelte, és Jákób nagyon gazdag lett.