LUKÁCS EVANGÉLIUMA

GÁBRIEL ANGYAL KÜLDETÉSE


Lukács később lett keresztény. Történetei alapja

neki is Máté apostol, és Márk evangéliuma.

Azokat mesélem el most, miket náluk nem olvastam.

Lukács jó Theofilushoz, tanárához írt levelet.

Először Zakariásról, a papról írt, ki Heródes

idejében élt Júdában. Nejének neve Erzsébet.

Mindketten idősek voltak, és gyerekük nem lehetett.

Zakariást a templomban meglátogatta Gábriel.

Mondta, ő az Úr angyala, és remek hírrel érkezett.

Erzsébet fiat szül neki, kit Jánosnak nevezzenek.

Őelőtte fog beszélni, előkészíti a népet.

Ezt követően Erzsébet befogadta Zakariást.

5 hónapra elrejtőzött, szégyellte az állapotát.

Ám ekkor Gábriel angyalt az Úr Názáretbe küldte

egy Mária nevű szűzhöz, ki Józsefnek volt jegyese.

Mondta az angyal: Megfogan, fiút szül, hívja Jézusnak.

Néki adja az Isten majd királyi székét Dávidnak.

Az angyal azt is közölte, hogy a Szent Lélek szállta meg.

Bizonyságként elmesélte, Erzsébet nevű rokona,

aki meddő és idős is, a 6. hónapban van.

Mária elment Júdába, Zakariásnak házába.

Erzsébet úgy köszöntötte, áldott a méhe gyümölcse.

Míg gyerekét meg nem szülte, ott maradt vele Mária.

János lett a fiú neve, 8. nap metélték meg.

János testben és lélekben erősödött a pusztában.

Augustus császár kérte, írják össze a népeket.

József a feleségével el is indult Bethlehembe.

Nem volt hely a fogadóban. Kívül szülte meg Mária

a kisfiát. Bepólyálta, és betette a jászolba.

Pásztorok voltak e helyen, kik őrizték a nyájukat.

Leszállt hozzájuk nagy fénnyel az Úr Istennek angyala.

Az örömhírt nekik mondta , hogy megszületett a kisded.

Ő a Krisztus, a Megváltó, dicsőség ezért Istennek.

A pásztorok útra keltek Bethlehembe. Megtalálták

akit kerestek: Józsefet, Máriát és a kisbabát.

Elmondták, az Úr angyala fiukat Krisztusnak hívta.

Ezt Mária meghallotta, és a szívébe fogadta.

8. nap metélték meg, és elnevezték Jézusnak.

Elvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.

Áldozati ajándékként két galambot ajánlottak.

Egy Simeon nevű ember, ki Krisztus eljöttét hitte,

a fiút karjába vette, s áldotta az Istent érte.

Anna prófétaasszony is, aki ott volt a templomban,

Messiásban reménykedett, és hálát adott az Úrnak.

Máriáék visszatértek otthonukba, Názáretbe.

Jézus szépen növekedett lélekben és bölcsességben.

Rajta volt Isten kegyelme.