21. SZÚRA


21. SZÚRA

A PRÓFÉTÁK

Ha új Emlékeztető jön, szórakozottan hallgatják.

Mohamedet halandónak és szemfényvesztőnek tartják.

Kérik, olyan csodát tegyen, mint a korábbiak tettek.

De régen sem hittek nekik, ha rossz dolgokról beszéltek.

Pedig Isten betartotta a nekik tett ígéretet.

Minden küldöttje kimondta, hogy nem létezik más Isten.

Ha lennének más istenek, menny és föld elpusztult volna,

mert Ő választotta széjjel. Teremtett éjszakát, nappalt,

a vízből élőlényeket, Napot, Holdat és égboltot.

Mohamed előtt sem kapott senki halhatatlanságot.

Isten már mutatott jelet. Azt kéri, ne siettessék.

Váratlanul fog eljönni, és akkor nem lesz haladék,

mert a Feltámadás Napján jogtalanság senkit nem ér.

Mózes s Áron fényként kapták az emlékeztető szókat.

Ábrahám józan lehetett, szétzúzta a bálványokat.

Bár meg akarták égetni, Isten ezt nem engedte meg.

És Lótot is megmentette, mert egy áldott földre küldte.

Izsák és Jákob jók voltak, utat mutattak másoknak.

Noét - mikor Istent kérte - megmentette háznépével.

Dávidot és Salamont is bölcsességgel áldotta meg.

Dávidnak megtanította, hogy készítsen páncélinget.

Emlékeztetett még Jóbra, ki sorscsapása dacára

mindig dicsérte az Urat.

Ismáel, Idrisz és Dhul-kifl, mind állhatatosak voltak.

Jónás a cethal gyomrában sem tagadta meg az Istent.

Zakariás az Úrtól kért gyereket feleségének.

Jánost kapta, ki serényen fohászkodott az Istenhez.

Mária a szüzességét megőrizte.

Úr Szellemét belelehelte, és a fia szimbólum lett.

Ám az emberek szétváltak, mégis vissza fognak térni.

Góg és Magóg lezúdulnak, az Ígéret megtörténik.

A hitetlenek rettegnek, pokol tüzében égnek el.

Akik a legjobbak voltak, örökölik ezt a földet.

Mohamed csak azért van itt, hogy hirdesse, egy az Isten.