DÁVID ÉS GÓLIÁT



A filiszteusok harcra készülődtek Júda ellen.

Saul is összehívatta vitézeit, tábort vertek.

A két tábor szembenálló két hegyen helyezkedett el.

Közöttük egy völgy terült el.


A filiszteusok közül kivált egy hatalmas ember,

kit Góliátnak neveztek. Egész testét páncél fedte.

Meggyalázta Saul népét, ellenfelet kért magának.

A győztest elismerésként a másik nemzet szolgálja.


Saul és népe hallotta, megrettent egész tábora.

Közöttük volt Isainak három legidősebb fia.

Eliáb és Abinábád, a harmadik pedig Samma.

Dávid Bethlehemben maradt, ott őrizte a juhokat.


Isai egyszer kenyeret, sajtot küldött fiainak.

Dávidot kérte meg erre. Nyáját egy pásztorra bízta.

Korán elindult terhével, amit egy őrzőnél tett le.

Kifutott a csatatérre, és testvéreit kereste.


Góliát 40 napon át reggel, este a hegyre állt.

Akkor épp ismét megjelent, Dávid hallotta, mit kiált.

Megtudta az emberektől, ki Góliátot megöli,

a király gazdaggá teszi, hozzá adná a lányát is.


Bátyja Eliáb, meglátta, vakmerőséggel vádolta.

Saul a vitát hallotta, Dávidot magához hívta.

Dávid azt mondta Saulnak, megvív a filiszteussal.

Saul gyereknek találta, nem engedte a csatába.


De Dávid ekkor elmondta, ha oroszlán vagy egy medve

megtámadta juhaikat, szőrénél fogva ölte meg.

Az Úr segítette, így tesz majd a filiszteus ellen.

Ekkor Saul megengedte, mondta, az Úr legyen vele.


Ráadta harci ruháját, és páncélba öltöztette.

Dávid abban nehezen járt, így azokat levetette.

Kezébe vette a botját, kiválasztott 5 kis követ,

betette tarisznyájába, parittyáját kézbe vette.


Mikor Góliát meglátta, Istenét is szidalmazta.

Dávid megbízott az Úrban, kifutott a viadalra.

Követ tett parittyájába, és homlokán találta el

Góliátot, ki arcával lefelé a földre esett.


Hozzá szaladt, és kardjával megölte, levágta fejét.

Filiszteusok látva ezt, megfutamodtak. Saul és

hada elüldözte őket, táborukat felégették.


Dávid letette a fegyvert, és Góliátnak fejével

Jeruzsálembe érkezett. A sereg vezére Abner,

Saul elé vezette be, ki ezután nem engedte,

hogy atyjához visszatérjen.