27. SZÚRA 


27. SZÚRA

A HANGYÁK

Isten a büntetésről szólt, amit azok érdemelnek,

akik nem hittek igazán a túlvilági életben.

Mózes kilenc csodás jelét a fáraó nem hitte el,

alaposan megbűnhődtek.

Okos volt Dávid, Salamon. A tudást Istentől nyerték.

Salamon megtanulhatta a madaraknak beszédét.

Jöttek hozzá az emberek,  madarak, hangyák és dzsinnek.

Az egyik hangya megszólalt: vonuljanak fedezékbe,

mert Salamonnak csapata jön, és eltapossa őket.

Salamon ezt meghallotta, a tudását megköszönte.

A búbosbanka elkésett, de amikor megérkezett,

Sábáról hozott híreket, ahol egy nő uralkodik.

Ám ott a nép Isten helyett a Nap előtt imádkozik.

Megadatott neki minden, van egy hatalmas trónja is.

Salamon levelet küldött, hogy ne legyen olyan dölyfös,

hódoljon meg Isten előtt.

A királynő ajándékot küldött Salamon királynak.

Amikor meglátta, mondta, hogy Istennek ajándéka

neki mindennél többet ér. Ezeket meg vigyék vissza.

Salamon pedig ellenük elindul hatalmas haddal.

Megkérdezte, ki hozza el Sába királynő trónusát?

A dzsinn ifrit egy perc alatt végbe vitte kívánságát.

A királynő eljött hozzá, és Salamon megkérdezte:

Ilyen-e az ő trónusa? Azt felelte, olyan, mint ez.

Mikor a palotában az üvegpadlót víznek látta,

rájött, minden csak hasonló, Isten a Világok Ura.

A szamúd nép kettészakadt. Isten Szálihot küldte le.

Élt ott kilenc gonosz ember, ki a rontást terjesztette.

Eltervezték, hogy éjszaka megölik őt híveivel.

Isten eltörölte őket, a hívőket megmentette.

Isten Lótot is leküldte.

Ő felrótta, hogy férfiak férfiakra vágyakoznak.

De kiűzték a városból. Amire Isten borzalmas

esőt küldött. Abból Lótot és családját megmentette,

kivéve a feleségét, ki meghalt, mert visszanézett.

Mohamed arról beszéljen, mi történt a bűnösökkel.

Ha kérdik, mikor történik, mondja, hogy már itt is lehet.

Hagyja Istenre a döntést, mikor jöjjön el az a nap,

mikor feljön egy teremtmény a földből és beszámoltat.

Majd megszólal a trombita, Isten elé lép mindenki.

Az Mohamed feladata, hogy a Koránt felidézi.