41. SZÚRA


41. SZÚRA

MEGMAGYARÁZOTT

A Koránban minden ige az emberek saját nyelvén

megszólaló elbeszélés.

A legtöbben meg sem hallják. Ezért Mohamed mondja el,

bár halandó, megértette, Istenen kívül más nincsen.

Kérjék az Ő bocsánatát.

Mert Ő teremtette két nap a földet és a hegyeket.

Négy nap alatt osztotta szét a javakat, terményeket.

Két nap alatt Ő látta el teendőkkel a hét mennyet.

A legalsót lámpásokkal díszítette, s egy őrzővel.

Figyelmeztessen mindenkit, az lesz, mint lett az Ád-törzzsel,

akik fennhéjázók voltak. Szelet küldött rájuk Isten.

A szamúdok törzse pedig, bár jó útmutatást kapott,

a vakságot választotta, büntetésük megrázó volt.

A hitetlenek azt mondják, azokat kell megbüntetni,

kik félrevezették őket. Ám akik az Istent hiszik,

azokra angyalok szállnak, s igényüket teljesítik.

Aki jót kap, s jóval felel, az szerencsésnek mondható.

Akit megkísért a Sátán, Istennél kaphat fogódzót.

A Nap, a Hold csak szimbólum, az emberek ne imádják.

A Koránban nincs tévedés, őseik is olvashatták.

Ha idegen nyelvű Koránt küldött volna nekik Isten,

nem értenék, mert nem hisznek, vakok látni és süketek.

Ha jön az Utolsó Óra, nem lesznek társított dolgok.

Aki nem hisz a Koránban, látja majd az Igazságot.