JÓZSEF ÉS CSALÁDJA



József feleségül vette On pap lányát, Aszenáthot.

Ki szült neki két gyereket, Manassét és Efraimot.

József épp 30 éves volt, mikor elindult útjára.

Végig járta Egyiptomot a 7 bőséges év alatt.


Összegyűjtöttek élelmet, és felesleges gabonát,

meg sem számolták ezeket, nagy házakban raktározták.

Aztán jött a 7 nehéz év, de Egyiptomban volt kenyér.

A fáraó parancsára József ekkor megnyitotta

a városi raktárakat, és ott gabonát árultak.


Jákob családja éhezett, nem volt kenyér Kánaánban.

Ekkor 10 fiát elküldte, menjenek le Egyiptomba.

József megismerte őket, kik leborultak előtte.

Azt állította, hogy kémek, de ők ezt nem ismerték el.

Kánaán földjéről jöttek, és tizenketten testvérek.


Az egyik testvér nincsen meg, s otthon maradt a legkisebb.

Egymás között beismerték, hogy vétkeztek József ellen.

Habár meghatódott József, fogságba vetette őket.

Harmadnap József azt kérte, Benjámint hozzák elébe.


Simeont megkötöztette, de a többit elengedte.

Zsákjaikat megtöltette, pénzüket bele tetette.


Visszaértek Kanaánba, és elmesélték Jákobnak,

hogy annak a földnek ura a legkisebb fiát várja.

Rúben kérte, engedje el, vissza is hozza Benjámint.

Ha ez még sem sikerülne, 2 fiát is megölhetik.


Jákob ebbe nem ment bele, Benjámint nagyon féltette.


De elfogyott az eleség, amit Egyiptomból hoztak.

Jákob a fiait ismét ugyanoda küldte volna.

Júda mondta, hogy Benjámin nélkül vissza nem mehetnek.

Becsületének árán is kezességet vállal érte.


Jákob elengedte őket. Ajándékkal felpakolva,

a zsákokban dupla pénzzel, útra keltek Benjáminnal.

József, mikor megérkeztek, meglátta a testvéreit.

Megnyugvással fedezte fel, hogy köztük van Benjámin is.


Házgondnokának kiadta, nagy ebéd legyen számukra.

A fiúk magyarázkodtak, csak vásárolni akarnak.

A gondnok Isten nevében nyugtatta a testvéreket.

Simeont is kiengedte, bevitte a házba őket.


Mikor József megérkezett, mind a tizenegy testvére,

ajándékukat kitéve, földig hajoltak előtte.

Atyjuk felől is kérdezett, ki a tiszteletét küldte.

Mikor Benjáminra nézett, érzelmeit elleplezte.


Ennivalót kért maguknak. Ezen sokan álmélkodtak,

hogy együtt esznek urukkal. De ők nagyon jól mulattak.


Majd megparancsolta József, hogy házának a gondnoka

az étel mellé pénzüket tegye vissza a zsákjukba,

és ezüst poharát rakja a legkisebb fiújéba.

Reggel korán elindultak, már a város szélén jártak.


József a gondnokát küldte, kutassa át a zsákokat,

és akinél a pohár lesz, szolgálójaként itt marad.

Persze az ezüst poharat Benjáminnál találták meg.

A testvérek megalázva kullogtak vissza Józsefhez.


József mondta, hogy elbocsát mindenkit, de az itt marad,

ki álomlátó poharát a zsákjába bele rakta.

Júda ekkor atyjukról szólt, és elmondta, két fia volt.

Egyet állat szétmarcangolt, Benjámin a kedvence most.


Nélküle nem mennek haza, apjuk abba belehalna.

József kiküldte szolgáit. A testvérek előtt sírva

mondta el, hogy testvérei őt adták el Egyiptomba.


Azok nagyon megrettentek. Ekkor megnyugtatta őket,

Isten megmaradásukért előre küldte őt ide.

Mivel még öt szűkös év lesz, ő tartja el a családját.

Az atyjukért menjenek el, nagyon gyorsan hozzák hozzá.


Gósen földjén élhetnek majd, közelében a házához.

Istennek köszönheti azt, hogy uralja Egyiptomot.