4. SZÚRA


4. SZÚRA

A NŐK


Isten egyetlen lélekből teremtette meg az embert.

E lélekből alkotott egy feleséget. Kettőjüket

sokasítva keletkeztek a rokoni kötelékek.

Az árvákat védi Isten, vagyonukra vigyázni kell.

Egy árva lány védelméhez négy feleséget vehetnek.

Aki nem tud minddel bánni, eggyel is megelégedhet.

Gyengeelméjű nő pénzét óvják, törődjenek vele.

Az árváknak a vagyonát adják át, ha házasodnak.

Akik felélik addigra, a pokol tüzébe jutnak.

A rokoni örökségből férfi és nő egyenlőn kap.

A gyerekek örökségét Isten sorban szabályozza.

Aki betartja a rendet, paradicsomi Kertbe jut.

Aki nem, pokol tüzében ég, még a halálán is túl.

Paráznasággal vádolt nő ellen hozzanak négy tanút.

Ha ez igaz, őrízetben tartsák, akár haláláig.

De ha a paráznaságnak mindkét tagja megváltozik,

Isten a bűnbánatukat elhiszi, megbocsát nekik.

Egy rokon halála után a feleség szabad legyen.

Nem lehet megörökölni, akár újra férjhez mehet.

Ha az egyik feleséget egy másikra cserélik fel,

menyegzői ajándékot vissza kérni törvénytelen.

Nagy bűn házasságot kötni minden közeli rokonnal.

Kapcsolatot fenntartani tiltott más házas asszonnyal.

De megenged házasságot kevéssé erkölcsös nővel,

mert elnéző, megbocsájtó, bölcsen irgalmas az Isten.

A hívők kereskedhetnek, ha ezt egyezségben teszik.

Öngyilkosok ne legyenek, bármi probléma adódik.

Más jómódját ne kívánják.

Hogyha egy férfi többel bír, részesítse az asszonyát

a javakból. Az asszony is őrízze ura vagyonát.

Ha az asszony engedetlen, finoman megdorgálhatják,

sőt, elláthatják a baját.

Aki imádkozni készül, az ittas, bódult nem lehet.

Tisztátalan helyzet után rituálisan mosdjon meg.

Ha nincs víz, tiszta homokkal arcát, kezét simítsa le.

Isten mondta Mohamednek, hogy a zsidók kiforgatják

az általa küldött Könyvet, az igaz hitet támadják.

Isten nem bocsát azoknak, kik álistenhez fordulnak.

Azoknak sem, akik róla hazugságokat mondanak.

Ábrahám és utódai bölcsességben részesültek.

Hatalmas birodalmuk lett, bennük sokan mégsem hittek.

Ezek a pokolban égtek. Akik hittek, bekerültek

a paradicsomi Kertbe.

Ha érdekük különbözik, ne álisten elé vigyék,

forduljanak a Küldötthöz. Isten próbatétel elé

állíthatja ekkor őket. Akik engedelmeskednek,

jutalomban részesülnek.

Ha a hívők harcba mennek, csoportosan vonuljanak.

Vannak, akik kimaradnak, de csak a harcos kap díjat.

Sokan kérdezik, hogy Isten miért küldi harcba őket?

Válasz: Mert az evilági öröm kevés. Ha elesnek,

a túlvilági boldogság annál sokkal többet jelent.

A Küldött nem felügyelő. Úgy engedelmeskedjenek

neki, mintha Isten lenne.

Vannak, akik színleg teszik, tőlük hamar forduljon el.

Annak, aki a Koránban ellenmondást észrevenne,

mondja, hogy Istentől ered.

A hívők köszöntsék egymást.

Miután járt Medinában, hitetlen is lehet barát.

Hívő nem ölhet meg hívőt. Ha tévedésből történik,

akkor annak a családját tartozik megengesztelni.

De ha szándékosan tette, a pokol lesz büntetése.

Isten a tevékenyeket többre becsüli, mint akik

otthon ülnek. Kivételek, kik nem tudnak döntést hozni.

Aki elmegy hazájából, gondoskodásra fog lelni.

Amikor az úton vannak, az ima rövidebb lehet.

Útközben valaki meghal, jutalma Istennél meglesz.

Mohamed ne védelmezze, akik magukat becsapják.

Oltalmazóra nem lelnek a Feltámadásnak Napján.

Aki bűnös, s mást rágalmaz, ezzel a bűnét tetézi.

A Sátánhoz fohászkodó a pokolra fog kerülni.

A Kertbe csak az fog jutni, aki hisz és jót cselekszik.

Ha Mohamedtől kérdezik, mit mond a nők helyzetéről?

Mondja, a Koránban szó van az árva lányok ügyéről.

A válásnál lehetőleg békésen eggyezenek meg.

Mindegyik feleségükkel igazságosak legyenek.

Ha ez nem megy, kétkedésben ne hagyják egyiküket sem.

A hívők az Isten mellett mindenképpen álljanak ki.

Szüleikkel és közeli rokonaikkal szemben is.

Kerüljék az ingadozók, képmutatók társaságát.

Rájuk komoly büntetés vár.

Ószövetséget birtoklók azt kérik, hogy Mohamed is

hozzon az égből egy könyvet, mellyel Mózes rendelkezik.

Ám ők régen Istent kérték, és szövetséget kötöttek.

Megszegték ígéretüket, majd kitaszítottak lettek.

Mondták, hogy megölték Jézust, és nem Isten emelte fel.

Kamatokból gazdagodtak, nekik ezért bűnhődni kell.

Kik tudással rendelkeznek, és adományt adnak bőven,

jutalomban részesülnek.

Mohamedhez beszélt Isten. Régen Noét, Ábrahámot,

Izsákot, Jákobot, Áront, Salamont, Dávidot, Jóbot,

Jónást, Jézust szólította. Mózest felhívta magához .

Voltak közöttük küldöttek, akik az örömhírt hozták.

Az Újszövetséget hívők vallásukat eltúlozzák.

Ők nem Isten Küldöttéről, ők a "háromságról" szólnak.

Ám Isten az egyedüli, mellette nincs helye másnak.

Jézus és az angyalok sem érzik rangon alulinak,

hogy ők Isten szolgálói.

Még elmondja, ha a férfi gyermektelenül halna meg,

a vagyonát testvérei milyen módon osszák széjjel.