MÓZES CSODATEVŐ ERŐT KAP



Mózes szorongani kezdett, hogy nem fognak hinni benne.

Isten ekkor csodatevő erővel ruházta őt fel.

A vesszőt kígyóvá tette, keze ismét élővé lett,

és a folyóvíz a földön vérré változott előtte.


Mózes félt, hogy nehéz ajkú, nem fog tudni jól beszélni.

Isten ekkor Áronról szólt, ki ékesen képes szólni.

Amit Isten Mózesnek mond, ő fogja közvetíteni.


Mózes családjához tért meg, apósát, Jethrót kérdezte.

Neki nem volt ellenére, békességgel engedte el.

Feleségét, gyermekeit Mózes szamárra ültette.

A kapott csodavesszővel Egyiptomba indultak el.


Az Úr közben Mózeshez szólt: Képes megölni a fiát,

ha kéri, hogy őt szolgálja, de átadni nem akarná.

Cippora Gersom fiának előbőrét lemetszette.

A metélés lett az ára népük vérjegyességének.


Áront az Úr megkereste, és elküldte a pusztába.

Ott találkozott Mózessel, ki Isten szavát elmondta.

Megmutatta a jeleket, együtt mentek Egyiptomba.


Összehívták a véneket, és Áron közvetítette

Isten szavát, Mózes közben bemutatta a jeleket.

A nép ekkor megértette, Isten ezután velük lesz.


Elmentek a fáraóhoz, kértek három szabad napot,

hogy Istennek áldozzanak, nehogy döghalált okozzon.

A király engedély helyett szigorította a munkát.

A nép még jobban szenvedett, Mózest és Áront okolták.


Mózes ekkor megkérdezte, Isten miért küldte ide?