AZ ÖT KIRÁLY LEGYŐZÉSE



Jeruzsálem királya is meghallotta, hogy Józsué

kiirtotta Jérikhó és Ai városának népét.

Összehívta környékének királyait, hogy Gibeont

támadják meg együttesen, mert Józsuénak behódolt.


Gibeonnak férfiai odamentek Józsuéhoz,

segítségért esedeztek, mivel az emoreusok

öt királya seregével összegyűlt városuk ellen.

Az Úr biztatta Józsuét, hogy győzni fog, és ne féljen.


Mikor hirtelen rájuk tört, megrettenve elfutottak.

Majd kövek hulltak az égből, a jégtől sokan meghaltak.

Józsué szavára megállt a nap és a hold az égen.

Ezután a csoda után Gilgálba mind visszatértek.


Az öt király elrejtőzött Makkedában, a barlangban.

Józsué ezt őríztette, és kövekkel elzáratta.

Az utolsó csapatokat ahogy megsemmisítették,

az öt királyt kihozatta Izráelnek népe elé.


A vezéreknek azt mondta, hogy a talpukat helyezzék

rá a királyok nyakára. Ők ezt meg is cselekedték.

Megverték, megölték őket, estig fákra akasztották.

Visszadobálták testüket a barlangba, azt lezárták.


Majd Makkedát is bevették, és az öt király városát

az Isten segítségével egymás után leigázták.