A HÉTPECSÉTES KÖNYV


János előtt megnyílt a menny. Királyi székben az Úr ült.

Körülötte huszonnégy szék, azokon huszonnégy Vén ült,

a fejükön koronával. A királyi szék körül meg

négy élőlény hat-hat szárnnyal, elöl és hátul szemekkel.

Ezek olyan fajták voltak, miket Ezékiel látott.

Az első egy oroszlánhoz, második pedig borjúhoz,

a negyedik állatféle szálló sashoz hasonlított.

A harmadik élőlénynek majdnem emberi arca volt.

A Vének megalázkodtak, és az Úr elé borultak,

akinek a jobb kezében egy teleírt könyvet láttak,

mely hét pecséttel volt zárva.

Egyik angyal megkérdezte, ki méltó rá, hogy kinyissa?

Vének közül szólt valaki, hogy Dávid népéből lesz az.

Ekkor megjelent a Bárány. Hét szarva és hét szeme volt.

Mikor elvette a könyvet imádkozás, szép zene szólt.

Felnyílott az első pecsét, és egy fehér ló jelent meg.

Íjjal, koronával fején, a győzelmet jelképezte.

A második egy veres ló, lovasa kezében karddal.

Földre békétlenséget hoz, öldöklés lesz és kemény harc.

A harmadik fekete ló, utasánál egy mérleg van.

Ezzel mérnek búzát, de bort, olajat nem mérnek rajta.

Negyedik ló színe sárga, utasa pedig a Halál,

és hatalma lesz azokon, kiknek a pokol tüze jár.

Az ötödik pecsét után János látja a lelkeket,

kik Istent dicsőítették, s üldözés közben haltak meg.

A hatodik pecsét után látja a Bárány haragját.

A nap, a hold változását, és a világ pusztulását.

Ekkor megjelent négy angyal. Megpecsételték azokat,

kiket az Úr kiválasztott. A tizenkét törzsből való

háromszázhúszezer embert, és kik fehér ruhát hordtak.

Ők nyomorúságból jöttek, de imádkoztak a Bárányhoz.

A hetedik pecsét után csendesség támadt a mennyben.

Majd hét angyal egymás után hét trombitáját fújta meg.

Egyenként jönnek a bajok. Tűzesőtől leég minden,

a tenger vérré változik. Égről egy csillag leesik,

aminek Üröm a neve, melytől a víz keserű lesz.

Aztán elhomályosul az égitestek harmadrésze.

A mélység kutjából füst jön, sáskák, skorpiók szállnak fel.

Négy angyal jön, kik megölik harmadát az embereknek.

János lát egy magas angyalt, kezében nyitott könyvecske.

Mielőtt átadta volna, egy hang szólt, pecsételje le.

A hetedik trombitaszó hangjára fog megtörténni

Isten titka, ahogyan azt megjósolták prófétái.