JÉHU KIRÁLY



Amikor Akházia volt a júdaiak királya,

Izráelt Jórám uralta, Akháb királynak utódja.

Együttesen megtámadták Hazáelt, az új szír királyt.

A szírek legyőzték őket, és ekkor beteg lett Jórám.


Elizeus egy prófétát küldött Gileád városba,

hogy Jéhut, Josafát fiát keresse meg. Szent olajjal

kenje fel, hogy Izráelnek ő legyen majd a királya,

ahogy Illéssel közölte az Úr, mikor találkoztak.


Jéhut a nép elfogadta, s pártot ütött Jórám ellen.

Jórám betegsége miatt Akházia megkereste.

Jéhu, mint egy őrült hajtott, sereggel látogatta meg.

Maga mögé parancsolta az elé küldött követet.


Ekkor Jórám, s Akházia Nábót mezejére mentek.

Ott Jórám Jéhut meglátta, és árulónak nevezte.

Megfordult és futni kezdett, Jéhu nyíllal hátba lőtte.

Akházia utána ment, meghalt menekülés közben.

Jeruzsálembe vitték el, sírboltjában temették el.


Jéhu Akháb feleségét, Jézabelt megpillantotta,

mert az ablakán kinézett. Jéhu mondta a szolgáknak,

vessék le őt. És a vére szétfreccsent, majd eltaposták.

Az ebek megették testét, Illés szava valóra vált.


70 fia volt Akhábnak. Jéhu a nevelőiknek

levelet írt: A legjobbat válasszák atyjuk helyére.

A vének Jéhuhoz álltak, mert két királyt nem akartak.


Hűségjelként a fiúknak fejét kérte. Ezt megtették.

A fejeket kosarakban Jéhu királyhoz elküldték.


Másnap Jéhu a népével közölte, hogy ki a gyilkos.

Akháb összes főemberét, minden papot elpusztított.


Jéhu Szamáriába ment, Jonadáb jött vele szemben.

Mivel szépen köszöntötte, őt maga mellé ültette.


Szamáriába érkezve összegyűjtötte a népet.

Azt mondta, ő is szeretné szolgálni a Baál istent.

Papjait magához hívta, a hívőket, tisztelőket.

Beküldte a templomukba, hogy áldozatot tegyenek.


Majd bementek vitézei, akik levágtak mindenkit.

A bálványokat kivitték, nem hagytak meg épen semmit.


Az Úr Jéhut megdicsérte. Azt mondta, hogy a fiai

négy egymásutánban lesznek Izráelnek királyai.


Ám Jéhu az aranyborjút pár városban megtartotta.

Mivel haragudott az Úr, így Hazáel szír királynak

sikerült Izráel felett győzelmeket aratnia.

Jéhu meghalt, Joakház lett Izráel uralkodója.