JÁNOS EVANGÉLIUMA

JÉZUS MESSIÁS LESZ


Isten elküldött egy embert, akinek János a neve.

Annak az előhírnöke, aki elhozza a hitet.

A törvény Mózes által jött, az igazság Jézus által.

Ha kérdezték, hogy ki is ő? Kiáltó szó a pusztában.

Megkeresztelt embereket. Amikor Jézus ment hozzá,

látta rajta a Szent Lelket, benne az Isten bárányát.

Két tanítvány volt Jánosnál, András és testvére Péter.

Érezték, Ő a Messiás, és elmentek Jézus után.

Következő nap Filipet, majd Nátánaelt hívta el.

Nekik mondta, csodák lesznek. Látni fognak egy lajtorját.

Az égből a földre jönnek az angyalok, s leszállnak rá.


Jézus egyszer Kánába ment, s vele a tanítványai.

Meghívták egy menyegzőbe, ott volt az édesanyja is.

Anyja mondta, hogy nincs boruk, de Jézus elfordult tőle.

Viszont az üres vödröket tiszta vízzel megtöltette.


Ezt vitték a vőlegénynek, aki finom borként itta.

Csodatevő képességét Jézus ezzel megmutatta.

Jézus Jeruzsálembe ment, felkereste a templomot.

Állatokkal volt az tele, és pénzváltók dolgoztak ott.

Ostort csinált, majd kiűzött minden kalmárt és állatot.

Egyik éjjel Nikodémus, zsidó főember ment hozzá.

Azt kérdezte, ki láthatja az Istennek mennyországát?

Csak az, felelte, aki hisz

Isten egyszülött Fiában.

Annak örök élete van.

Aki nem hisz, elkárhozik.


Jézus Szamarián ment át, ahol Jákob forrása volt.

Fáradtan ült le a kúthoz. Jött egy falubeli asszony,

tőle inni kért. Az asszony nem adott Jákob kútjából.

Mondta, a Messiást várják. Jézus válaszolt, hogy Ő az.

Ez a víz nem oltja szomját, az ő vize benne marad.

Tanítványok ételt hoztak, de most azt sem fogadta el.

Mert az ő eledele az, hogy Isten dolgát végezze.