8. SZÚRA. 


8. SZÚRA

A HADIZSÁKMÁNY


Hadizsákmány elosztása Isten és Mohamed dolga.

Engedelmeskedjenek, ha hívőnek tartják magukat.

Csak azok a hívők, akik imádkoznak, adakoznak.

Mohamed is mlékezzen, győzelme Istentől függött.

Igazsága érdekében megbűnhődtek a bűnösök.

Amikor Istent megkérték, ezer angyalát küldte el.

Győzelmük Istentől eredt.

És amikor elaludtak, esőt küldött le az égből,

hogy szívüket megtisztítsa a Sátán beszédeitől.

Isten rettegést is küldött a hitetlenek szívébe,

nagyon megbüntette őket. De a hívők a harc közben

sohase hátráljanak meg, Isten haragja nagy lenne.

Higyjék el, az ellenséget nem is ők, Isten ölte meg.

Hallgassák meg a Küldöttet.

Isten megveti azokat, kik a hallásra süketek,

és nem használják eszüket.

A küzdéstől ne féljenek, csak a vétkeseket sújtja.

Amit kapnak, próbatétel. A jutalom Istennél van.

Mohamed üldözésekor Isten ellenük tervet szőtt.

Ám mikor bizonyosságot kértek, hogy hulljon kőeső,

Isten nem büntetett, mivel Mohamedet köztük látta.

De megbüntetné azokat, kik a Mecsetre vigyáznak,

s a hívőknek nem engedik, hogy ők bent imádkozzanak.

Addig kell harcolniuk, míg végül csak Istenben hisznek.

Ha hadizsákmányt szereznek, egyötöde Istené lesz,

a Küldötté, rokonoké, árváké és szegényeké.

Minden csata vége, Isten akarata szerint történt.

Ha a hitetlen sereggel háborúznak, álljanak helyt.

Fogadják el Isten szavát, ne legyen közöttük viszály.

Tartsák meg bátorságukat, tűrjék hosszan a sorscsapást.

A Sátánnak ne higyjék el, hogy ők legyőzhetetlenek,

mert a küzdelem hevében ott hagyja őket Istenre.

Angyalok a hitetlenek lelkét a pokolba viszik,

mint a fáraó népét, mert nem hitték Isten igéit.

Kik a megkötött szerződést megszegik, azok hitványak.

Mohamed hagyja Istenre, hogyha békére hajlanak.

Barátságot is köthetnek, de a harcot ne adják fel.

Sokszorosan erőssebbek a hitetlenekkel szemben.

Foglyot csak akkor ejtsenek, ha már teljes a győzelem.

Máskülönben a zsákmányért büntetéssel sújt le Isten.

Váltságdíjat élvezhetnek, ha az megengedett és jó.

A hadifoglyoknak Isten megbocsáthat. Az áruló

jelentős büntetést kapjon.

Voltak kivándorlók, hívők, akik Mohameddel mentek.

Az útjuk során segítetők igazi hívő emberek.

A hívők segítsék egymást, szövetséget alkossanak.

A kivándorlás utáni hívők közéjük tartoznak.

De legközelebb egymáshoz a vérrokonok állanak.