16. SZÚRA. 


16. SZÚRA

A MÉH

Isten leküldi a földre angyalait. Beszéljenek,

az emberek érdekében, mi mindent megcselekedett.

Ezeket a jó tetteket számba venni nem is lehet.

Vannak, akik rajta kívül másokat istenítenek.

Ők nem teremtettek semmit, maguk is csak teremtmények.

A fennhéjázókat Isten nem szereti, mert dölyfösek,

és azt mondják, hogy csak régi történeteket küldött le.

A Feltámadásnak Napján Isten megalázza őket,

pokol tüzébe kerülnek.

Kik az Isten tudatában élnek, kérdésre azt mondják,

hogy a Jóságot küldte le. A jó tett helyébe jó jár.

Ők az Éden Kertbe lépnek.

A hitetleneken az a rossz cselekedet üt vissza,

amit az életük során elkövettek, kigúnyoltak.

Az álistenekben hívők szerint Isten nem akarta,

hogy csak Ő benne higgyenek, mert ezt megtilthatta volna.

A feltámadás egy igaz, beteljesedő Ígéret.

A hitetlenek meglátják, milyen hazugságban éltek.

Az Istenért vándorlókat sok méltánytalanság érte.

Ők állhatatosak voltak, már e földön szép éltük lesz.

Azért küldte Mohamednek Isten földre ezt a Könyvet,

hogy tudják meg az emberek, csak egyetlen Isten lehet.

Mikor ajándékot kapnak, nagyon sokszor nem hálásak.

Fiút várnak, de ha lány jön, elásnák őt a homokba.

Ha Isten ezen a földön minden gonoszt megbüntetne,

nem maradna élve senki. Ezért hagyja őket élni.

Ki a sátánnal cimborál, arra szörnyű büntetés vár.

Isten a leküldött vízzel életre kelti a földet.

A zamatos gyümölcsökből táplálékok készülhetnek.

Isten sugallta a méhnek, magának kaptárt építsen.

A megevett gyümölcsökből bensőjében nedű legyen,

mely a beteg embereknek gyógyulását segíti meg.

Isten nem csak megteremthet, bármikor magához hívhat,

és elviselhetetlenül hosszú életet is adhat.

Sokan nem gondolnak arra, Ő küldi a feleséget.

Gyerekeket, unokákat kapnak, még sem hisznek benne.

Isten példázata szerint:

Van egy rabszolga, akinek rossz a sorsa, semmije nincs.

Egy másiknak mindene van, abból bőven adakozik.

Ők egyformák?

Van egy férfi, aki néma, nem látja el feladatát.

A másik meg parancsolgat, hiszen övé az Igazság.

Ők egyformák?

A választ Isten ismeri, a rejtett titkokat tudja.

Akaratából maradnak levegőben a madarak.

Ő ad lakhelyet, ruhákat, élethez fontos dolgokat.

Mohamed ne szomorkodjon, hogyha tőle elfordulnak.

A legtöbb ember hitetlen. Ők büntetésük idején

nem kapnak semmi enyhítést, mert a romlást terjesztették.

Isten igazságot akar, az erőszakot kerüljék.

A neki tett fogadalmat minden áron teljesítsék.

Ha van egy erős fonaluk, szálakra széjjel ne fejtsék.

Esküjüket ne szegjék meg, mert birtokuk elenyészik.

Csak az, ami Istennél van, arra tudnak számítani.

Mohamed a Sátán elől meneküljön a Koránhoz.

Mondja, hogy Isten küldte azt, hogy szóljon az Igazságról.

Ha a hívők máshoz állnak, Isten megátkozza őket.

Viszont a kivándorlókhoz Elnéző és Irgalmas lesz.

Volt egy békés város, amit lakói nem értékeltek.

Isten rettegést, éhséget küldött, hogy észre térjenek.

Elment hozzájuk a Küldött, és hazugsággal vádolták.

Isten megbüntette őket, mégis bűnben éltek tovább.

Régen Isten megtiltotta a döghúst, vért, a disznóhúst.

De Isten elnéző ahhoz, aki kényszerből rászorul.

Bár a zsidóknak korábban valóban tiltott dolgokat.

Ezzel nem akart ártani, ők önmaguknak ártottak.

Egykor Ábrahám csak maga, csak ő volt egyistenhívő.

Isten kiválasztotta őt.

Az egyenes útra vitte, megáldotta minden jóval.

Ezért mondja, hogy kövessék Ábrahámot vallásában.

Szombatot is azok tartják, akik másként gondolkodnak.

Mohamed legyen toleráns, mert Isten mindig vele van.