ÚJABB PÉLDABESZÉDEK


Egy törvényt ismerő ember azt kérdezte meg Jézustól:

Ki az ő felebarátja? Jézus példája így hangzott:

Egy utazót kiraboltak, megvertek, az úton hagytak.

Jött egy pap, majd egy lévita. Elkerülték a nagy bajban.

Ekkor egy szamaritánus a sebeit bekötözte.

Feltette a szamarára, és a fogadóba vitte.

Sőt, a fogadósnak adott 2 pénzt, hogy tovább ápolja.

Ki volt a felebarátja?


Egy embernek  két fia volt. A kisebb megkérte apját,

adja ki a vagyonából azt a részt, amely neki jár.

Hamarosan elköltözött, s mindenét eltékozolta.

Elment disznót legeltetni, de már moslékot sem adtak.

Elhatározta, haza megy, beismeri, hogy vétkezett.

Apjától azt fogja kérni, lehessen az ő bérese.

Mikor az apja meglátta, hozatott neki szép ruhát,

és tulkot vágva vigadtak, ünnepelte megtért fiát.

A nagyobb fiú hazaért, apjára megharagudott.

Mondta, érte semmit sem tett, pedig mindig szorgalmas volt.

Azt válaszolta az apa: Együtt vannak, övé minden.

Viszont a testvére meghalt, most feltámadt, és ez ünnep.


Egyszer volt egy gazdag ember, akinek a kapujában

Lázár koldult nagy betegen. Elég volt neki a morzsa.

Mikor meghalt, az angyalok elvitték a mennyországba.

A gazdag ember is meghalt, ő lekerült a pokolba.

Mikor meglátta Ábrahám mellett Lázárt a mennyekben,

kérte, küldje hozzá Lázárt, hogy a gyötrelmét enyhítse.

Ábrahám szólt: A menny és a pokol között nincs átmenet.

Majd azt kérte, küldje Lázárt 5 testvérének házába.

Hátha megtérnek hamarább, hisznek a halott szavának.

Ha Mózesre nem hallgattak, biztos nem térnek meg soha.


Jerikóban élt egy gazdag vámszedő, Zékeus nevű.

Bár Jézust látni akarta, kicsi volt, s ez nem sikerült.

Felmászott egy fügefára, ahol Jézus észrevette.

Szólt, hogy szálljon le a fáról, mert este a házában lesz.

Az embereknek nem tetszett, hogy bűnös emberhez megy be.

Jézus mondta: Ő azért jött, hogy megtartsa, mi elveszett.


Beszélt egy nemes emberről, ki országot akart venni.

Útnak indulása előtt összehívta a szolgáit.

10-10 girát adott nekik azért, hogy kereskedjenek.

Mikor visszatért, azt kérte, számoljanak el a pénzzel.

Az első a 10 girához 10 girát nyert a főúrnak.

Jutalmul az új országból 10 városon uralkodhat.

A második 5 girát nyert, ő 5 várost kapott érte.

Az utolsó elbeszélte, hogy a 10 girát eltette.

Az úr ekkor számon kérte, miért nem adta kamatra?

Elvette tőle azt a pénzt, és a 10 girásnak adta.

Ez Jézus példabeszéde: Akinek van, az még kap is.

Akinek nincs, még amije van, még azt is elvesztheti.