SAUL KIRÁLY LESZ



A Benjámin népből való Kis, igen gazdag ember volt.

Fia Saul magasabb volt, és szebb, mint a többiek ott.

Kis szamarai elvesztek, Sault küldte, keresse meg.

A szolgája is vele ment, de nem találták meg őket.


Mikor Suf földjére értek, hallották, Isten embere

éppen ott van, és esetleg megmondja, merre menjenek.

Szembe jött velük Sámuel, kinek előbb szólt az Isten,

Sault küldte hozzájuk el, aki népe királya lesz.


Sámuel meghívta őket áldozati étkezésre.

Sault fő helyre ültette, jó falatokkal etette.

Korán reggel felkeltette, olajat öntött fejére,

ezzel az Úr kérésére fejedelemmé kente fel.


Elmondta, hogy szamarait időközben megtalálták.

Őt ajándékkal köszöntik, és körül veszik próféták.

Ekkor Isten lelke rá száll. Otthon 7 napig várjon rá.


Majd Sámuel összehívta Izráel népét Mispába.

Mivel Istenben nem bíztak eléggé, így királyt kapnak.

A sors Benjámin népéből, Mátri házából Kis fiát,

Sault választotta, de őt ekkor sehol sem találták.


Az Úr mondta meg, hogy hol van. Mikor megjött, azt láthatták,

hogy mindenkinél magasabb, a nép éltette a királyt.

Sámuel egy könyvbe írta a királyság minden jogát.

Az Isten elé lerakta, népét haza bocsátotta.