SALAMON BÖLCSESSÉGE



Salamon feleségül vett, egy egyiptomi királylányt.

Otthonába vitte, ő meg bővítette az országát.


Közben elment Gibeonba, a vidék magas helyére,

hogy az ottani oltáron áldozatot mutasson be.

Az Úr álmában megjelent. Megkérdezte, mit kér tőle?

Salamon értelmes szívet kért az ítéleteihez.


Bölcsességen kívül Isten gazdag, dicső éltet ígért,

amelyik nagyon hosszú lesz, ha parancsai szerint él.

Salamon Jeruzsálembe, az Úr ládája elé ment.

Áldozatot mutatott be, s együtt ünnepelt népével.


Egyszer két parázna asszony, akik közös házban éltek,

választ kértek Salamontól. Az egyiknek gyereke lett,

aztán a másik nő is szült. De ennek a fia meghalt.

Éjjel kicserélte őket, elsőhöz tette a holtat.


A király egy kardot rendelt. Azt mondta, vágják két részre

ezt az eleven gyermeket, darabjait felezzék meg.

Az első asszony azt mondta, inkább lemond a fiúról.

A másik nő azt akarta, vágják ketté, jobb, ha halott.


Salamon elsőnek adta, mivel ő a gyermek anyja.

Nép az ítéletet hallva látták, Isten megadta a

bölcsességet Salamonnak.


Júda és Izráel népe jólétben élt, sokasodott.

Salamon nagy területen, békességben uralkodott.

Alattvalói számtalan ajándékkal halmozták el

a királyt, és mindazokat, akik asztalánál ettek.


Az Isten nagy bölcsességet adott Salamon királynak.

Rengeteg beszédet írt meg, szerzett gyönyörű dalokat.

Sokfelé ismerték nevét. Minden felől jöttek népek,

hogy hallgassák bölcsességét, a szép példabeszédeket.