JÁNOS LÁTOMÁSAI


Ezután János meglátott egy Napba öltözött asszonyt.

Alatta Hold, és a fején csillagokból korona volt.

Szülni készült, mikor jött a veres sárkány, hogy megegye

fiát, mikor megszületett. Dea nő a pusztába ment.

A mennyben viaskodás volt. Mihálynak és a sárkánynak

angyalai harcot vívtak. Az ördög, angyalaival

vesztett, leküldték a földre. Az asszony két szárnyat kapott.

A föld is neki segített, megmenekült a sárkánytól.

Majd egy fenevadat látott, amelyiknek hét feje volt,

tíz szarván tíz korona volt, a sárkányhoz hasonlított.

Isten nevét káromolta, de az emberek imádták.

Ki behódolt, egy jelt kapott, s a többit elpusztították.

Ezután a Sion hegyén János meglátta a Bárányt.

Vele száznegyvennégyezer ember állt ott, akik tiszták.

Szólt a zene, énekeltek. Az angyalok segítettek

a termés beszedésében.

Az égben megnyílt a templom, és kijött onnan hét angyal.

Majd az egyik lelkes állat adott nekik hét poharat.

Az arany poharak tele voltak Isten haragjával.


Addig senki nem mehetett be a füsttel telt templomba,

amíg be nem teljesedett Istennek a hét csapása.