ILLÉS PRÓFÉTA



Ela után Izráelben több király is uralkodott.

Mind gonoszul viselkedett, bálványokhoz imádkozott.

Legfőbb bűne Akhábnak volt, aki elvette Jézabelt,

Sídon királyának lányát, s Baálnak oltárt épített.


Az Úr haragja rémes lett. Illés prófétának mondta,

nem lesz eső Izráelben, és ezt közölje Akhábbal.

Menjen Kérith patakjához, ott víz és hús lesz számára.

Illés hiába ment oda, mert a patak is kiszáradt.


Isten Sídon mellé küldte, ahol élt egy özvegyasszony.

Bár szegény volt, nem fogyott ki a lisztből és az olajból.

Az asszony fia beteg lett. Illés a gyerekre borult,

kérte Isten segítségét, és a gyermek meg is gyógyult.


Ismét szólt az Úr Illésnek, induljon Akháb házába.

Esőt fog adni a földnek, vége lesz a szárazságnak.

Abdiás, a ház gondnoka (akiről azt tudni lehet,

hogy amikor Jézabel az Úr papjait megölette,

közülük 100-at megmentett), Illés keresésére ment.


Abdiás meglátta Illést, és jelentette Akhábnak.

Akháb elment Illés elé, és felelősségre vonta.

Illés választást ajánlott. Jöjjenek a Kármel hegyre.

Baál 450 papja álljon ki ővele szemben.


Két tulkot kért. Egyiket a Baál papjai vágják fel.

Tegyék rá a farakásra, de ne gyújtsák meg a tüzet.

Bár táncoltak, kiabáltak, a tüzük mégsem gyulladt meg.


Illés ekkor összehívta a népet, s a húst felvágta.

Oltárt épített, fát tett rá, a húst felrakta a fára.

Hiába öntött rá vizet, mert mikor az Istent kérte,

alá szállott az Úr tüze, és a húst megemésztette.


A nép erre a látványra Baál papjait megölte.

Illés Akhábot elküldte, a nagy eső meg eleredt.

Akháb otthon elmesélte Jezabelnek, hogy mi történt.

Ő követekkel üzente, meg fogja öletni Illést.


Illés a pusztába ment el. Az Úr angyala segített,

adott pogácsát és vizet. Ezeknek az erejével

40 nap és 40 éjjel haladva jutott Hórebig.

Ott egy barlangban feküdt le, s az Úr hozzá beszélt megint.


Mondta, Damaszkuszba menjen, kenje Hazáelt királlyá.

Izráelben Jéhu legyen a király, és prófétává

Elizeust jelölte meg, kik kiirtják majd a népet.

Csak 7000 igaz embert hagy életben Izráelben.


Illés Elizeushoz ment, a palástját rávetette.

Elizeus ettől kezdve Illést szolgaként követte.