JÉZUS PRÉDIKÁLNI KEZD


Jézus szülei évente felmentek Jeruzsálembe

a húsvéti ünnepekre. Mikor 12 éves lett,

Jézus a városban maradt. Doktorokkal beszélgetett,

akik azon csodálkoztak, hogy milyen nagyon értelmes.

Hamar feltűnt szüleinek, keresésére indultak.

Harmadnapra találták meg beszélgetve a templomban.

Kérdezték, miért tette ezt? Atyjával van dolga, mondta.

Nem értették, viszont Jézus visszament az otthonukba.

János közben a Jordánnál prédikált a megtérésről,

a bűnök bocsánatáról, Istenbe vetett hitéről.

Jánost a nép megkereste, és megkeresztelte őket

Jézus ennek hírét vette, ő is megkeresztelkedett.

Jézus 30 éves nem volt, mikor prédikálni kezdett.

Járta a falvakat, ahol Isten országát hirdette.

Lett 12 tanítványa, asszonyok sora követte.

Mária Magdaléna az, kit 7 ördögtől mentett meg.

Johanna, Zsuzsanna pedig vagyonával segítette.

Máskor egy Márta nevű nő befogadta a házába.

Mária nevű testvére Jézust lábánál hallgatta.

Márta szüntelen dolgozott. Kérte, segítsen Mária.

Jézus szerint Mária most életre szóló élményt kap.