70.-72. SZÚRA



70. SZÚRA

FELFELÉ VEZETŐ UTAK

A hitetlenkedők félnek. Mohamedtől azt kérdezik,

a felfelé menő utak Ura mikor fog büntetni?

Az angyalok útja hozzá eltart ötvenezer évig.

Isten mondja: Nekik hosszú, valójában közel van ez.

A hegy ekkor kártolt gyapjú, az ég olvadó ólom lesz.

Minden bűnös rokonai életét is feláldozná,

hogy megmentse saját magát.

Ezt senki nem teheti meg, senki sem lesz biztonságban.

Kivéve, kik imádkoznak, jószívvel adományoznak.

A házastársukon kívül megőrizik szemérmüket,

és ők a paradicsomi Kerteknek lakói lesznek.

A hitetlenek is vágynak bejutni ebbe a Kertbe.

Mohamed nyugodtan hagyja, szórakozzák ki magukat.

Mikor kijönnek sírjukból, megalázás várja őket.


71. SZÚRA

NOÉ

Az Úr szólította Noét, figyelmeztesse a népét,

mielőtt még megbüntetné.

Noé mondta, hogy tiszteljék Istenüket. Ő bűnüket

meg akarja bocsájtani, erre egy időt szabott meg.

Noé válaszolt Istennek. Hiába hívja a népet,

nem bánják meg bűneiket, megfutamodnak előle.

Nyíltan mondta, majd titokban, hogy az Úr megbocsátana.

Küldene esőt, nagy vagyont, és gyermekáldást is adna.

Kérdezte, nem látják azt, hogy Isten teremtette őket?

Feléjük a Holdat, Napot, a hét mennyet is Ő tette.

Csak azért sem hallgattak rá, nem hagyták bálványaikat.

A vétkeik növekedtek, pokol tüzébe jutottak.

Noé megkérte az Istent, hogy ne maradjon életben

egyetlen bitang ember sem.

Csak neki és családjának, akik hívők, bocsásson meg.


72. SZÚRA

A DZSINN


Isten mondta Mohamednek, hogy a dzsinnek hallottak a 

Koránról, és elismerték azt, amit benne leírtak.

De vannak, kik kételkednek Istenben. Azt híresztelik,

hogy nem támaszthat fel senkit.

Nem tudják, hogy balvégzet jön, vagy őket az Úr vezeti?

Van, kik hiszik, Isten elől nem lehet elmenekülni.

Más szerint a lenézéstől egyáltalán nem kell félni.

Igaztalanok is lesznek, kiket a tűz elemészti.

Mohamed mondja meg nekik, hogy az Istené minden hely,

és higgyék el, rajta kívül őket nem védi senki meg.

Mondja, hogy ő sem tudhatja, mikor jön be ígérete.

De az Úr mindent számon tart, Ő a Látója mindennek.