SÁMUEL 1. KÖNYVE


                             SÁMUEL PRÓFÉTA



Az efraimi Elkána 2 feleséggel élt együtt.

Ő Annát szerette jobban, ám gyereket Pennina szült.

Évente a családjával áldozatot vitt Silóba.

Annát Pennina bántotta, sírva könyörgött az Úrnak.


Ha fiút szül, neki adja, fejét nem éri borotva.

Éli pap is meghallotta, imájával támogatta.

Fia született Annának. Akkor vitte a templomba,

amikor már nem szoptatta. Áldozati ajándékkal

együtt Élinek átadta, Istennek felajánlotta.

Majd férjével, Elkánával visszatértek otthonukba.


Sámuel már gyermekként is az Isten szolgálója volt.

Anna évente vitt neki  szép, új felső ruházatot,

és az Úrnak áldozatot. Éli pap áldása után

Annának született három fia mellett kettő leány.


Élinek két pap fia volt, kik nem imádták az Urat.

Hofni és Fineás papok bűnös dolgokat csináltak.

Ettek az étel javából, és szolgáló nőkkel háltak.

Éli mondta, hogy gonoszok, de nem hallgattak szavára.


Ekkor szólt az Úr Élihez. Mivel egykor megígérte,

hogy örökké papok lesznek, most Élire tekintettel,

és mert szüksége van papra, nem irtja ki a családját.

De háznépe és két fia nem éli meg öreg korát.


Hűséges papot választ ki, épít neki örök házat.

Ő fogja meghatározni, papi tisztséget ki kaphat.


Sámuel még kis gyerek volt, mikor az Úr szólította.

Háromszor elment Élihez, mert azt hitte, hogy ő hívja.

Amikor negyedszer beszélt, Sámuel szólt, hogy hallgatja.

Az Úr mondta, büntetését Éli ellen végrehajtja.


Sámuel mindezt elmondta, Éli ezt el is fogadta.

És mindenki megtudhatta, hogy ő az Úr prófétája.









Saul és a filiszteusok


Saul, amikor király lett, 2000 embert magának

választott a seregébe, 1000-et Jonathán fiának.

Jonathán egy csata során győzött a filiszteusok

előőrsén. Megfújták a trombitákat a csatához.


A nép összegyűlt Gilgálba, Saul hívta őket egybe.

A filiszteusok hoztak 30 000 szekér mellett

6 000 lovaskatonát, és hatalmas tábort vertek.

A zsidók szorongásukban barlangokban rejtőztek el.


Sault a népe elhagyta. Égőáldozatot végzett.

Sámuel megjött, leszidta, hogy nem várta meg az Istent.

Ezért az ő királysága nem lesz tartós. Aztán elment.

Saul számot vetett, maradt 600 embere összesen.


Megkérte Ahija papot, hozza ki Isten ládáját.

Nagy zűrzavar lett úrrá a filiszteusok táborán.

Saul megütközött velük. A visszajött emberekkel,

és az Úr segítségével sikerült elűzni őket.


Saul ekkor megtiltotta, hogy a nép akármit egyen.

De Jonathán és szolgája a tiltást nem hallotta meg.

Az erdőben lépesméz volt. Bemártotta a vesszőjét,

és a méztől felvidulva az ellenséget megverték.


A nép kimerült a harcban. Az elfogott állatokat

a helyszínen meggyilkolták, véresen ették húsukat.

Amikor Saul megtudta, elhozatta barmaikat,

megölték az állatokat, és közösen lakmároztak.


Saul oltárt épített, de Isten néma maradt aznap.

Megkérdezte, ki bűnözött, mert annak meg kell halnia.

Jonathán evett a mézből, és elvállalta a halált.

Ám a nép ezt nem engedte, hisz Isten védi Jonathánt.


A filiszteusok ekkor visszamentek a helyükre.

Saul megtért otthonába, és gyerekei születtek.