EZÉKIEL MÁSODIK LÁTOMÁSA

Legközelebb Ezékiel Júda vénjeivel beszélt.

Ám egy lélek felemelte, mely derekától lefelé

tűz, felfelé fényesség volt. Elvitte Jeruzsálembe,

a bosszúság bálványához. Lássa, mit imád a népe.

Majd bevitte a pitvarba, ahol egy lyuk volt a falban.

Mondta, hogy rontson át azon. És egy ajtón áthaladva,

körben a falba állatok és bálványok voltak vésve.

Előttük a vének álltak, tömjénezővel kezükben.

Aztán a templomhoz vitte, ahol az asszonyok ültek.

Nem az Úrhoz imádkoztak, sirattak egy Tammúz istent.

A belső udvarban pedig a férfiak az oltárnak

háttal álltak, kelet felé leborultak, és a Naphoz imádkoztak.

A lélek kérdezte tőle, látt-e, hogy mi dühíti?

Ezékiel megígérte, nem fogja őket megszánni.

Jeruzsálemben egy embert, aki gyolcsba volt öltözve,

az Úr felszólította, hogy Istent félő embereknek

homlokára jelt rajzoljon. Ők maradhatnak életben.

Majd megjelent a négy kerub, szárnyas, állatfejű lények.

Fejük felett a mennyezet átlátszott, és felette egy

királyi székben a lélek alakja mutatkozott meg.

A gyolcsruhás férfihoz szólt, a kerubokhoz küldte be.

Hozzon ki égő parazsat, és szórja Jeruzsálemre.

A kerubok felszállottak, látszott rajtuk az Úr fénye.