76.-78. SZÚRA


76. SZÚRA

AZ EMBER

Valamikor réges-régen az ember még nem létezett.

Isten nedvből teremtette, kapott hallást, látást tőle.

A hitetleneknek láncot, italt adott a hívőknek.

Azok, akik önmaguktól megvonják az élelmiszert,

s azt nélkülözőknek adják, a Paradicsomba mennek.

Csodálatos környezetben szép kupából kapnak inni.

Selyembe öltözött örök ifjak fogják kiszolgálni.

Isten leküldte a Koránt, Mohamed legyen türelmes.

Ebből, földre leborulva idézzen reggel és este.

Isten arra gondot visel, akire neki kedve van.

De súlyosan megbünteti, aki nem hallgat szavára.


77. SZÚRA

AZ ELKÜLDÖTTEK

Az elküldötteknek, s akik erre ígéretet kaptak,

biztosan bekövetkezik a Kettéválasztás napja.

Megértik, hogy az Úr eddig elpusztított sok hitetlent.

Elpusztítja ezután is, aki tagadja az Istent.

Ő teremtette az embert, földet adott a számára.

Aki cáfolja ezt, mehet a háromrétű homályba.

Ott hatalmas lángok égnek, mentegetőzni sem tudnak.

Isten tudatában élők árnyas kutak mellett élnek.

Rengeteg gyümölcs, étel lesz, s itallal díjazza őket.

A bűnösök egy darabig élvezhetik az életet.

De később nem fogják tudni, vajon miben is higgyenek?


78. SZÚRA

A HÍR

Az Egyetemes Nagy Hírre másképp gondolnak egyesek.

Tudhatnák, hogy Isten tette pihenőhellyé a földet.

Benne párokat teremtett. Esőt küldött, és termés lett.

Ám a Kettéosztás Napja előre ki van jelölve.

Megnyílik az ég kapuja, és megmozdulnak a hegyek.

Az istentelenek helye a sötét és hideg pokol.

Pedig le van írva minden, tanulhattak volna abból.

Az Isten hitében élők a Paradicsomba jutnak.

Hozzájuk illő társuk lesz, teli kupából ihatnak.

Az Igazság Napja eljön, amikor megszólalhatnak.

A hitetlenek azt mondják, bárcsak elporladhatnának.