SALAMON BŰNE



Salamon a fáraónak lányán kívül ezer asszonyt

szeretett, kik bálványokat imádtak. Mikor Salamon

megvénült, Astóretet és Milkómot is elismerte.

Kámós, Molok bálványnak még templomot is építtetett.


Megharagudott az Isten, kétszer beszélt Salamonhoz.

Látta, hogy nem tartotta be, amit Mózesnek parancsolt.

Mondta, elszakítja tőle országát, és másnak adja.

Ezt nem életében teszi, hanem majd a fiáéban.


Ellenséget szabadított az Úr Salamon királyra.

Hadádot küldte, majd Rézont, és azután jött a szolga.

A neve Jeroboám volt, József házának gondnoka,

aki egyszer találkozott Ahija prófétálóval.


Ahija Jeroboámnak a ruháját megragadta,

12 részre szaggatta.

Mondta, övé lesz 10 darab, Istentől 10 nemzetet kap.

De Dávidra tekintettel Jeruzsálemet átadja

a fiának, egy nemzetet pedig meghagy Salamonnak.


Ha betartja parancsait, épít templomot neki is,

megkapja tőle Izráelt, hogy ott tudjon uralkodni.


Salamon ezt meghallotta, és igyekezett megölni.

Jeroboám Egyiptomban volt Salamon haláláig.


Salamon csendben meghalt, a sírja Jeruzsálemben van.